2005. november 11., péntek

Egyébként az van, hogy nem a legtöbbet hallgatott lemezt teszem meg év lemezének, hanem inkább azt, amelyik a legjobban állja az időt, szóval mivel most most van, így a mostból visszanézve állapítom meg, hogy melyik az az album, amelyiket egyrészt anno szerettem, másrészt ma is bármikor szívesen meghallgatom. Mert az első kritériumnak sok megfelel (majdnem mind, ami megvan, hiszen különben miért lenne meg, nem igaz?), a másodiknak viszont már kevesebb. Így lett a '90-es győztes a Mekong Delta, holott annál egy jó pár másik azonos évjáratút a maga idejében többet hallgattam. Érthető vagyok, ugye?

1991  VoiVod - Angel Rat

A fent leírtak ide is érvényesek. Mert baromi sokat hallgattam a Metallicát vagy a Nirvanát, és persze - fúj-fúj - a Gunsot is, de hát tudod, ki tudna most rávenni, hogy feltegyem a November Raint vagy a Nothing Else Matterst...? Megmondom neked: még egy nagy didijű bombázó se biztos :-DD Na jó, ha nagyon merészeket ígérne, akkor talán :-DDDD Szóval nem. Majd ha újabb tizenöt év eltelik, esetleg. A VoiVod viszont örök. Most, hogy Piggy meghalt, ráadásul érzelmi alapon is megközelíthető a dolog, de amúgy is, az Angel Rat egy faszapimasz lazaság, se több, se kevesebb. 10/9

Szóba jöhetett volna még: Soundgarden - Badmotorfinger; Nirvana - Nevermind; Rush - Roll The Bones

17:21 | Torcsi

2005. november 10., csütörtök

Na, azt találtam ki, hogy nem egy szokványos kedvenclemezek-listát írok, hanem olyat, hogy minden évből a legkedvencebbet. 1990-től kezdem. Hogy miért pont? Csak, mert nekem így tetszik.

1990  Mekong Delta - Dances Of Death

Jó szar év volt :-DDD Megnéztem, mik vannak '90-ből, és ez tűnt a hozzám legközelebb állónak. De úgy összességében talán a 100-as kedvenclistámban sem lenne benne. A Mekong Delta egy faintos kis zenekar volt amúgy, németek, de ez szerencsére egyáltalán nem érződött rajtuk, szóval semmi sörmetál, amivel akár menők is lehettek volna akkoriban, vagy kicsit előbb. Ha azt mondom, hogy alulértékeltek, akkor még nem mondtam semmit, nem tudom, van-e itthon ezer ember, aki ismeri őket. Hogy csipáztam ezt a borítót annak idején! Tulajdonképpen még mai szemmel is oké: jó sok metálklisé, de ízléses formában. Frankó lenne vinylen is beszerezni a lemezt, már csak a borítókép miatt is. Azért nem tízpontos, de a 10/9 mindenképpen jár.

Szóba jöhetett volna még: Mother Love Bone - Apple; Alice In Chains - Facelift; Warrior Soul - Last Decade Dead Century.

21:03 | Torcsi

Tisztázzuk az elején: blogot írni köcsögség, és aki blogot ír, az köcsög (tisztelet a kevés kivételnek). Én amúgy simán írhatok, hiszen köcsög vagyok :-DDDD De ez mégsem olyan blog, ebben csak zenéről lesz szó, legalábbis remélem. Úgyhogy akik arra masztiznak otthon, hogy másokkal mi történt a 6-os villamoson, azok lapozzanak, na, hess, hess, takarodjatok.

Oké, ti, akik maradtatok, ti mind a négyen, ti lesztek a Rajongóim mostantól. Olvasgatjátok, amit írok, jó fejnek fogtok tartani, igazi Hozzáértő Zenerajongónak, és legfőképpen úgy vélitek majd, hogy kiváló az ízlésem. Ez amúgy nyilvánvaló, hiszen egyrészt ha rossz ízlésem lenne, az nem az én ízlésem lenne, hanem valaki másé, másrészt ha ti rossz ízlésűnek tartanátok, nem olvasnátok a blogomat. Kivéve, ha olyan fazonok vagytok, akik szeretik általuk rossz (amúgy kiváló) zenei ízlésű embernek a zenei blogját olvasni - ha valaki ilyen, az pedig megérdemli, mert egy fasz :-DDDD Ja, még valami: senki ne várja, hogy ez ilyen naprakész izéskedés lesz, szóval ha bárki azt hiszi, tőlem olvas majd először arról, hogy feloszlott a Corrs, nagyon nagyot téved :-DDD Lesz viszont jó csomó lista, úgy Nick Hornbysan, meg lemezekről, meg koncertekről, meg mittudoménmikről mindenféle.

Most hogy ezen túl vagyunk, nyilvánvalóan a kedvenc lemezeimmel kell kezdeni, úgyhogy ez következik majd egyszer csak.

19:23 | Torcsi

Bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!